2014 szeptember 20, Természetjárók napja - Dobogókő

A szeptember 7-i visegrádi PTSZ találkozón a vezetők elkottyintották, hogy a szakosztályvezetőnket Dobogókőn kitünteti az MTSZ. Ennek hatására Kovi szervezkedni kezdett, a 19 fős kisbusz üléseit napokon belül lefoglalták a turistatársak. Érdemes lett volna nagy buszt szerezni, de ez csak utólag derült ki. Tetejében ezen a napon került sor az Etyeki kerékpáros túrára is, így választani kellett a két program közül. 26. alkalommal rendezte meg a Magyar Természetjárók Szövetsége a Természetjárók napját. A helyszín: Dobogókő, Báró Eötvös Lóránd menedékház előtti tisztás.

Nyolckor indultunk el Tárnokról. Százhalombattán, Érden, Budapesten lett teljes a csapat. Odafelé menet megálltunk egy reggeli kávéra. Nem siettünk, a hivatalos rendezvény 12 órakor kezdődött. ½ 11-kor Dobogókőn voltunk. A regisztrálás után sétáltunk egyet, elmentünk a Tirts Rezső kilátóhoz. Sajnos nagyon párás volt az idő, szép képeket nem tudtunk készíteni a környező hegyekről, a Dunakanyarról. Pontban 12 órakor megkongatták a harangot. A Himnusz eléneklésével vette kezdetét az ünnepély. Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója és Czene Attila, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke voltak a szónokok. A narrátor Papp János "Vándorszínész" volt, aki emellett verseket is elszavalt a népes társaságnak. 26. alkalommal látta el ezt a megtisztelő feladatot! A szónokok adták át az eltelt huszonöt év hagyományának megfelelően az idei jól megérdemelt szövetségi kitüntetéseket. Az alábbi személyek kapták az elismeréseket:

Természetjárás fejlesztéséért Arany fokozat kitüntetésben részesültek:

Bozó András Hegyek Vándorai Turista Egyesület
Ilóczkiné Sipos Márta Vulkán Tömegsport Egyesület

Természetjárás fejlesztéséért Ezüst fokozat kitüntetésben részesültek:

Melczer László Sapientia Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány
Pápai Lászlóné Tatabányai Volán Sportegyesület
Székely Józsefné Komárom Városi Sport Egyesület

Természetjárás fejlesztéséért Bronz fokozat kitüntetésben részesültek:

Kiskun Magdolna Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület
Labanc Mihály Hegyek Vándorai Turista Egyesület
Muskovics András Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület
Romvári Tibor Dráva Természetbarát Sport Egyesület

Dr. Téry Ödön Emlékérem kitüntetésben részesültek:

Franczia István Bükki Vörös Meteor Sportegyesület
Pék Györgyi Ifjúsági Unió Szekszárd
Péter Lászlóné Ruhaipari Természetjáró Egyesület

Czárán Gyula Emlékérem kitüntetésben részesültek:

Gidáné Orsós Erzsébet Dráva Természetbarát Sport Egyesület
Kalászi István Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület
Ujságh Zsolt Tenkes Természetbarát Egyesület
Kalászi István Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület
Wittmer Antal Vértesi Erőmű Sport Egyesület

Gábor Ignác Emlékérem kitüntetésben részesültek:

Deákné Csom Andrea Tatabányai Sport Club
Losonczyné Csuprik Erika Ifjúsági Unió Szekszárd
Pálmainé Keszler Márta Hegyek Vándorai Turista Egyesület

A zenét a Hencida együttes szolgáltatta. Következett a koszorúzás, majd az első 400 érkező átvehette a meglepetés ajándékát, egy plüss vaddisznót. Emellé mindenkinek járt egy üdítő, egy szendvics, valamint az MTSZ új kitűzője. Az ünnepség végén befutottak Gajdóék is, Ők a Rám-szakadékot választották a mai túrázásukra. Akinek kedve volt, részt vehetett a közös kiránduláson, az új dömösi kompot mentek felavatni. Mi Dobogókőn maradtunk, megkóstoltuk a bográcsban készült vaddisznó pörköltet. Ízletes volt! Sörözésre is maradt időnk. 14 óra után nem sokkal hazaindultunk, négyre már otthon is voltunk. Színvonalas volt a megemlékezés, többen felvetették, hogy a következő évi programunkba vegyük fel az Természetjárók napját. Legközelebb gyalogtúra lesz szeptember 27-én. Agár-tető környékén és a Káli-medencében fogunk gyalogolni.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek József László (JL), Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu