2012 június 2, PMP kerékpáros túra - Ócsa

Volt izgalom az elmúlt héten a változékony idõjárás miatt, hol esett, hol erõsen fújt a szél, a hõmérséklet is ingadozott. Csak a megelõzõ napokban kezdtek jelentkezni a túrára, de igazából szombat reggel derült ki, hányan fogunk kerekezni el Ócsára. Azért az érdeklõdések alapján sejtettem, hogy többen leszünk, mint a legutóbbi kerékpáros túrán. A Pest Megyei Piros útvonalának Ócsa-Szigetcsép közötti szakaszának teljesítése volt a cél, az alábbiak szerint:

Útvonal: Százhalombatta - Tököl - Szigethalom - Taksony - Dunaharaszti - Alsónémedi - Ócsa - Dunavarsány - Szigethalom - Szigetcsép - Tököl - Százhalombatta
Túratáv: 88km (Ebbõl kb. 30km földút)
Emelkedõ: 100m
Minõsítõ pontszám: 30+29+2=61

Már reggel is kellemes, 16° hõmérsékletû levegõ fogadta a résztvevõket, kíváncsian indultam el a találkozó helyszínére, hányan fogunk összejönni a túrán. Illetve csak indultam volna, mivel a házunktól való indulásnál, az elsõ tekeréstõl elszakadt a kerékpárláncom. 5 perc múlva már a SOHO-nál kellene lennem, a tartalék kerékpárom pedig nincs otthon! Így inkább úgy döntöttem, hogy megpróbálom kijavítani az elszakadt láncomat. Szerencsére volt nálam megfelelõ szerszám, 15-20 perc alatt mûködõképessé tudtam varázsolni a bicajomat. Közben állandóan csengett a telefonom, a várakozók érdeklõdtek, hol vagyok már. Aki csak felhívott, azt a komphoz küldtem.

A Százhalombattai kompnál meglepõen sokan várakoztak rám. Még Ercsibõl, Érdrõl is jöttek két keréken, így õk már néhány kilométer többlettel kezdték el a mai túrát. Ketten Tárnokról jöttek át, de a többség százhalombattai volt. Magam kissé olajos kézzel, 10 perccel az indulás elõtt érkeztem meg. Az indulásra 18-an gyûltünk össze, még szurkolóink is voltak, Petró Magdi és unokája személyében. Õk átjöttek komppal a tököli partra, ahol kerékpárra ültünk. Az indulásnál nem okozott gondot a csoportos kedvezmény érvényesítése, megkaptuk az 50%-os engedményt.

A komp megtelt kerékpárokkal, hamar átértünk a Csepel-szigetre. Átkelés után megbeszéltük, ki legyen a záró ember, mert ekkora létszámú kerékpáros csoportot már nem lehet az elsõ helyrõl egybetartani. Még mielõtt kimentünk volna a forgalomba, megálltunk a tököli római katolikus templomnál. Itt összevártuk egymást, majd elindultunk. Elhaladtunk a tököli volt katonai repülõtér mellett, majd beértünk Szigethalomra. Itt mellékutakon kerekeztünk, átkeltünk a HÉV síneken Miután átkeltünk a Ráckevei-Duna hídján, rátértünk a piros keresztjelzésre. A jelzés a Ráckevei-Duna bal partján vezet. A parton egy kis pihenõt tartottunk.

Utunk hétvégi házak, nyaralók között vezetett tovább. Taksony központjában visszatértünk a forgalmas fõútra. Következõ település Dunaharaszti volt, itt áthaladtunk a Duna-Tisza-csatorna felett. A központban Alsónémedi felé vettük az irányt. Dunaharasztit elhagyva már mérsékeltebb forgalom mellett tudtunk kerekezni, az út mellé ültetett fák árnyékában. Alsónémediben elkezdõdött a pech sorozatunk, defektet kapott az egyik társunk kerékpárja. A társaság szerencséjére közvetlen közelben volt egy sörözõ és egy cukrászda. Amíg kicseréltük a belsõt, a többiek, a pihenés mellett süteményt, fagylaltot ehettek. Még jó hogy hoztunk magunkkal tartalék belsõt! Mikor végre tovább indultunk volna, egy másik kerékpáron is defektet vettünk észre! Igazán peches napunk volt! Ezt a kerékpárt is rendbe hoztuk, majd végre tovább indultunk.

Ócsa már nem volt messze, ezt a távot hamar megtettük. A híres református templomhoz kerekeztünk, itt szálltunk le a kerékpárjainkról. Május 12-én itt fejeztük be a Pest Megyei Piros, Péteri-Ócsa közötti szakaszát. Aki akkor nem volt velünk, benézett a templomba, megcsodálta a középkori falfestményeket, a kitûnõen helyreállított templomot. A templomban épp esküvõre készülõdtek, mire kijöttünk a templomból, már megérkezett az ifjú pár, fotós kíséretében. Indulás elõtt benéztünk a templom melletti Tájházba, mely tulajdonképpen 5 épületbõl áll.

Ócsát a Budapestre vezetõ úton hagytuk el, így pár km-rel többet kellett kerekeznünk az eredeti tervünkhöz képest a Pest Megyei Piros jelzésig. Itt megtapasztaltuk, milyen élvezet frissen murvával felszórt úton kerekezni! Nemsokára kereszteztük az 5-õs fõutat, majd elértük a Duna-Tisza-csatornát. Hatalmas burgonya táblák között vezetett a PMP piros jelzése, nagy intenzitással locsolták a homokos földet. Egy erdõsebb részen pihenõt tartottunk, hogy a lemaradt társainkat bevárjuk. Indulás után nem sokkal egy egész nagy õzláb gombatelepet fedeztünk fel. Az egyik kerékpárt itt már ismét fel kellett pumpálni, szerencsére ezzel gond nélkül hazaértek Százhalombattára. A mûútnál aztán ismét leeresztett az egyik kerékpárunk, a harmadik a mai túra során! Tartalék belsõink elfogytak, így kénytelek voltunk helyben megragasztani. A társaság többi tagja elõre lett küldve, ketten maradtuk megreparálni a defektes belsõt. A javítás után letértünk a Délegyházi tavak felé. Az esõ el kezdett szemerkélni. Szerencsénkre hamar abbahagyta, csak ijesztgette a csapatot.

Délegyháza után gyorsan Dunavarsányba értünk, ahol egy cukrászdában bevártuk egymást. Földúton folytattuk utunkat Szigethalom felé, hogy a hídon átjussunk a Csepel-szigetre. A híd után, a legfáradtabbak Tököl felé vették az irányt. A társaság nagyobbik része a PMP piros jelzésén haladt tovább. Elõször üdülõk, majd a Tököli parkerdõ fái között kerekeztünk. Homokos földúton értük el a Tököl és Szigetcsép közötti mûutat. Itt három taggal csökkent a csapat létszáma, Õk Tököl felé vették az irányt, hogy az ötórás kompot elérjék. A megfogyatkozott csapat nemsokára aszfaltúton elérte Szigetcsépet. Itt a Betérõ nevezetû italboltnál újabb pihenõt tartottunk, beszereztük az igazoló pecsétet. Itt ismét csökkent a csapat létszáma, 1 fõ Szigetújfalu felé vette az irányt, hogy elérje az Ercsi kompot. Mi továbbra is a piros jelzésen haladtunk tovább, a HÉV vonaláig aszfaltúton, majd utána földúton. Mai napon ez a szakasz volt a legkeményebb, több mint egy km-en keresztül futóhomok volt!

De szerencsére nemsokára kiértünk az autóútra, és a gáton Tököl felé vettük az irányt. Elhaladtunk a börtön épülete mellett, majd nem sokkal késõbb beértük a település központjába. A római katolikus templomnál letértünk a komp felé, nem sokkal késõbb el is értük az átkelõt. Meglepetésünkre épp távozóban volt a komp, de nem sokkal késõbb kiderült, hogy rögtön visszajön, mivel egy nagyobb teherautóért ment át a százhalombattai oldalra. Így a tervezett idõben, a 18:00 órai komppal átértünk a túlpartra.

Eléggé kalandos, élmény dús kerekezés lett a mai túrából, az elõre tervezett távolságot túllépve, 88 km lett a végeredmény. Teljesítettük a PMP egy újabb szakaszát, és új élményekkel lettünk gazdagabbak. Az idõjárás kegyes volt hozzánk, mivel sem hideg, sem túl meleg nem volt, a szél sem fújt, mint a megelõzõ napon. Legközelebbi kerékpár túra õsszel lesz, az Etyeki Kezes Lábos fesztiválra fogunk elmenni. Gyalogtúra 2012.06.16-án lesz a Börzsönybe, Királyházára megyünk megkoszorúzni Georgiades Gábor kopjafáját, na meg természetesen túrázni is fogunk.

A résztvevõk: Lázár József, Szabó Zsolt, Sefcsik Zsuzsa, Orbán Zsuzsa, Kovács István, Muskovics András, Muskovicsné Fenyvesi Éva, Gyõri Endre, Gyõri Endréné, Kapuvári Mihály, Gyenes Isván, Gyenesné Kajtor Éva, Kovács Viktor, Mátyus László, Mátyus Dávid, Mátyus Ákos, Geréb Jutka



Ugrás az elsõre

(A csatolt fényképeket Muskovics András (MA) és Szabó Zsolt (SzZs) készítette)

Szabó Zsolt
túravezetõ


© 2006-2024 természetbarátok.hu