2011 január 31, Szakosztályi évzáró - Százhalombatta

Az idei évben kicsit késõbb került sor az évzáró-évnyitó rendezvényünkre, de semmirõl nem maradtunk le. Kapuvári Misi túra társunk idén is megszerezte számunkra az óvárosi közösségi házat, sõt, most már a nagytermet, ahol remek helyet találtunk magunknak. Kényelmesen, kulturált körülmények között találkozhattunk. Misi most is vállalta a házigazda szerepét.

A korai kezdési idõpont ellenére sokan összegyûltünk, bizonyítékául annak, hogy már sokunk készülünk az egyre közeledõ tavaszra, ami remélhetõleg meghozza a túrázás lehetõségét is. Már nagyon szeretnénk a szabadban mocorogni! Megérkezésünk után a segítõkész társak rögtön belekezdtek a szokásos zsíros kenyerek kenésébe, és a hagyma szeletelésébe. Nincsen szakosztályi találkozó hagyma illat nélkül! Kedves gesztus volt most is, hogy a hölgyek saját készítésû sütivel kínáltak, sõt olyan figyelmes férfi társunk is volt, aki vásárolt, finom pogácsát hozott. Köszi!

Békés nyugalommal majszolgatva hallgattuk szakosztály vezetõnket, Andrást, aki belefogott szokásos beszámolójába. Viszonylag még mindig jó évet zárhattunk, a megszerzett plusz pénzek segítségével, bár már nehéz volt a gazdálkodás! Vezetõnk felhívta figyelmünket, hogy az elmúlt év õszi idõszakában a túrán résztvevõk száma lecsökkent. Olyannyira, hogy pl. a zalai túra busz költségét 100 ezer Ft-tal kellett kiegészíteni, amit természetesen a közös pénzbõl tehettünk. Ez így nem tud folytatódni, mert hamar feléljük tartalékainkat. Kérdés, idén is sikerül-e szerezni számunkra külön pénzeket? Ha kevés létszámmal indítjuk a buszt, akkor hamar a túrák végére érünk. Tehát vegyük komolyan a jelentkezéseket és a részvételeket. A buszt elõre le kell foglalni, ha megijedünk az esetleges rosszabb idõtõl és nem jövünk, attól a busz még azzal a kis létszámmal megy, és viszi a teljes költséget. Nagyon szeretnénk, ha az elõre megtervezett túrák pénzhiány miatt nem maradnának el!

Ennek ellenére a tagdíjakat még most sem emeltük, pont azért, hogy ne legyen gond a megfizetés, ugyanez vonatkozik a busz költségekre is.

Idén is eljött és rendezte a szokásos befizetéseket Georgiades Évike. Köszönjük szépen! Szakosztály vezetõnk ismertette az idei túra tervet és ezen belül a jutalomtúra tervezet, amit még mindig Erdélybe tervezünk. Lesz terveink szerint megint 3 napos barlangtúra is, természetesen ehhez elegendõ számú jelentkezõ szükséges.

Pozitív dolog, hogy megtalálnak minket újak is, akik a honlapunkon böngészve kedvet kapnak a velünk való túrázáshoz. Jelen esetben 3 fõ csatlakozott hozzánk, egy házaspár és a közös barátjuk. Nagyon szívesen fogadjuk õket, szertetettel várjuk õket is túráinkon. Kell a frissítés!

Ezúttal is köszönjük Muskovics Endinek, és Andrásnak, hogy még mindig foglalkoznak a honlappal és a soros túra beszámolókon kívül még arra is szakítanak idõt, hogy az archívumot is folyamatosan gyarapítsák. Teszik ezt mindannyiunk gyönyörûségére! Reméljük, a kevés pozitív visszajelzés hiányában sem fáradnak bele, és folytatják.

Az idei évben is lett teljesítményértékelés, de most, elõször elmaradtak a szokásos ajándékok, egy kicsi csoki és meleg baráti kézfogás azért járt a jó teljesítõknek.

A következõ táblácska mutatja a kiemelkedõ teljesítményt nyújtók névsorát:

név táv (km) szint (m)
Muskovics András 366 14,170
Muskovicsné Fenyvesi Éva 329 12,700
Kérdy Zoltánné 326 12,040
Muskovics Évi 306 11,470
Kutasi Zsuzsanna 291 10,980
Szabó Zsolt 279 11,170
Simonné Kokits Márta 264 9,740
Kovácsné Takács Mária 262 10,200
Gajdó Jánosné 256 9,010
Buzánszky Éva 255 9,770

Gratulálunk a fenti eredményekhez, további szívós kitartást kívánunk! Megéri!

Ismét próbára tehettük emlékezõ tehetségünket, a fényképek megfejtésénél. Egész jó eredménnyel ismerte fel a társaság a régi túrák emlékeit idézõ képeket. Persze kis csoki azért most is jutott nagy örömünkre.

Természetesen a hozott képekbõl filmezés most is folyt, ez is mindenki kedvére való, csuda jó újra együtt örülni a tavalyi kedves emlékeknek. Az idõ jól elszaladt, a tálak, üvegek üresen tátongnak, de így van ez rendjén. Nagyon köszönjük a jó helyet, jó volt ismét együtt lenni. Reméljük egész évben lesz igény a túrákon való együttlétre, ami kedvünknek és egészségünknek is nagyon kedvez.

Mindenkit szeretettel várunk az elõttünk álló túrákra, gyertek minél többen! Együtt jobb és könnyebb!



Ugrás az elsõre

(A csatolt fényképeket Muskovics András (MA) és Kovács Pisti (KI) készítette)

Muskovicsné Fenyvesi Éva

© 2006-2024 természetbarátok.hu