2009 november 21, Megyei szakosztályok évzárója - Erdőkertes

Ebben az évben ismét Erdőkertes fogadta a Pest megyei turista szakosztályok tagjait, a szokásos évzáróra, megyebálra. Rendezvényünk a Faluházban került lebonyolításra. A megyei szakosztályok tagságát kb. százan képviseltük. A Dunai Finomító Természetbarát Szakosztályát nyolcan képviseltük. Majdnem az elsők között érkeztünk meg a 17 órai kezdetre. A házigazdánk, Járosi László, az Erdőkertesi Természetbarátok Sportkörének vezetője nyitotta meg az évzáró bált. Ezután Kovács Hédi röviden ismertette a PTSZ idei tevékenységét, röviden beszélt a szakosztályok tevékenységéről. A PTSZ vezetője a szakosztályvezetők munkájáról is megemlékezett, könyvjutalmakat adott át Nekik.

A szakosztályok aktív tagjai is részesültek elismerésben, közülünk hárman kaptak oklevelet, illetve könyvjutalmat. Muskovicsné Fenyvesi Éva az idei túrateljesítménye miatt, eddig 366 km és 13780 m szintet teljesített, Muskovics Endi a honlapunk naprakész szerkesztéséért, az archívumunk létrehozásáért, Szabó Zsolt pedig a kerékpártúrák szervezéséért kapott elismerést. Vacsorára Dubarry módra elkészített sertés szeletet kaptunk, petrezselymes burgonyával. Kellemes volt a helyszín, az asztalok roskadásig tele voltak finomabbnál finomabb süteményekkel, friss borokkal. Vacsora után megtelt a táncparkett. A zenét ismét Meggyes László szolgáltatta, akit elég sokan ismernek, a tápiószelei Bakancsos Turista Bálon rendszeresen szolgáltatja a zenét, a tavalyi évzáron is gondoskodott a talpalávalóról. Félperces felállással tisztelegtünk a tápiószelei Editke néni emlékének, aki majd 80 éves korában távozott el a turisták nagy családjából. Pár évvel ezelőtt még velünk táncolt a Megyebálon.

A táncolás szüneteiben játszottunk, a szerencsés lottózók csoki nyereményekkel lettek gazdagabbak. A fődíj értékesebb volt, mint a gyerekek, úgy szaladgáltak a nyereményekért a résztvevők. Természetesen a bál vége felé nem maradt el a vonatozás sem, a kanizsai vonat hol előre, hol hátra haladt. Ez is már tradíció, a Honfoglalás szép dalával búcsúztunk el egymástól. Jól sikerült Megyebállal zártuk a 2009-es évet, a szakosztályunknak még egy túrája van hátra, a Mikulás megtalálása december 6-án.



Ugrás az elsőre

(A fényképeket Notter Béla bocsátotta rendelkezésünkre)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu