2007 augusztus 25, Biai dombok

2007. augusztus 25-én, a Biai dombokra vezetett túránk. Hosszabb szünet után újra megkezdtük az éves túratervünk szerinti túráinkat. Tekinthetjük ezt a túrát nyárbúcsúztató túrának is, mivel évek óta augusztus utolsó hetében kerül megszervezésre. 16 fő jött el a túrára, fele annyian sem voltunk, mint az előző évben. Ennek ellenére autóbusszal mentünk át Biatorbágyra, az ipari mûemléknek nyilvánított viadukthoz. Itt vártak már ránk a Budepestről vonattal eljövő turistatársak. Az alábbi útvonalat jártuk be:

Útvonal: Biatorbágy, Viadukt - Nyakas-kő - Biai erdő - Nagy-Mező - Érd-Parkváros - Tárnok, Öreghegy

Túratáv: 15 km
Emelkedő: 200 m

Nem túlságosan nagy területet ölel fel a Biai hegyek, de azért még több évi túra után is sikerül új útvonalat találni. A viaduktok alatt elhaladva pár száz métert jelzett úton haladtunk. A Füzes-patakon átkelve, a Kutya-hegy oldalában haladó poros úton folytattuk gyaloglásunkat a Madár-szirt irányába. A víkendházakat elhagyva pár db XIX. századi pince, és egy régi csonka kőkeresztet láthattunk Ezután balra felmentünk a Madár-szirt sziklái alá. A Lajta mészkő szél és csapadék által kiprepalálódott sziklafala alatt hamar elértük a nevezetes Nyakas-követ. Itt tartottunk egy 20 perces pihenőt. Messziről is feltûnő ez a szikla, de közelről monumentálisnak tûnik, főleg ha felmászunk a tetejére. Szép panoráma adódik innen a Benta-patak völgyére.

A pihenő után folytattuk utunkat. A Nyakas-kő mögötti horhos felett találtunk egy jól járható utat, mely a szőlő ültetvények között vezetett a Nagy-mező irányába. Meglepett, hogy három telekből egy eladó volt, pedig a környezet szép, és újonnan épített víkendházakat is láthattunk a patinások mellett. Egy km után elhagytuk a zártkerti övezetet, rövid erdős szakasz után következett a nyílt terület. Az erdő szélén összevártuk a csapat tagjait, rövid pihenő után felkerekedtünk, hogy Érd-Parkvárosnál keresztezni tudjuk az M7-es autópályát a felüljárójánál. Nagyon meleg volt, sütött a nap, a hőmérséklet meghaladta a 300C-t. A régi katonaság kerítésével párhuzamosan vitt az ösvényünk. Egy darabig úgy tûnt, hogy csak lovasok használják az ösvényt, de nem sokára találkoztunk autó nyomokkal is, természetesen az Érd környékén megszokott illegális szemétlerakók környezetszennyezésével. Katasztrófális, mi mennyiségő szemetet hordanak ki a hegyre Érd-Parkváros környékén az emberek, ez ellen több évtizede semmit sem tesz Érd Város Polgármesteri Hivatala!

Mostani túránk során, a tavalyihoz képest kevesebbet kellett a rohamosan terjeszkedő Érd-Parkváros házai között haladnunk. Kereszteztük az M7-es autópályát, a felüljáró túloldalán bevártuk egymást. Nemsokára a Tárnoki Öreghegyen bandukolhattunk a telepített fenyves fái között. Öt perc alatt elértük az Öreghegyi pincesort.

A túra végét a már megszokott pincelátogatással zártuk, egybekötve természetesen borkóstolással. Egy jó óra után szétszéledt a társaság, ki gyalog, ki busszal hazaindult. Jó kis bemelegítés volt az őszi túrákra. Az idő nagyon jó volt, bánhatta aki kihagyta a mai túranapot. Legközelebb a Bükkben találkozunk a szeptember 8.-i túrán.



Ugrás az elsőre

(A csatolt fényképeket Muskovics András készítette)

(Megjegyzés: Más képekkel, ugyanezzel a szöveggel a Pest Megyei Természetbarát Szövetség honlapján is találkozhattok.)

Muskovics András
szakosztályvezető

© 2006-2024 természetbarátok.hu