1999 Magas-Tátra, Szlovák paradicsom, Szepesi hegység, jutalomtúra

-Beszámoló-


Sok-sok év után ismét Szlovákiában került sor a szokásos jutalomtúránk lebonyolítására. Előző hét évben Ausztria hegyi ösvényein koptattuk bakancsainkat. Talán a véletlenek összejátszása miatt került előtérbe Szlovákia. A borsodi turisták a Tátralomnic alatti FIS kempingben az egész nyári szezon alatt felállított sátraikat bérbeadták más turista egyesületeknek. Kihasználtuk ezt az alkalmat, hiszen a szükséges sátrak kivitele is tetemes helyet foglalt el az autóbuszban. További előnyt jelentett a kempingben szolgáltatott félpanziós ellátás, a megelőző években mindig gondot okozott az étkezés biztosítása, főleg a gyerekes résztvevők számára.. A korábbi jutalomtúrák során az egy alkalommal közösen elkészített vacsora nyilvánvalóan nem tudta biztosítani a kényelmes, otthon megszokott étkezést. Persze, ha az ember meggondolja, a fejlődés is bizonyos fokig magával hozza a kényelmesebb túrázás igényét. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy az idő múlásával is mind kényelmesebb lesz az ember. A jutalomtúrán 32-en vettünk részt.

1999. augusztus 14. Utazás Tátralomnicra, Krasznahorkai vár megtekintése

Százhalombattáról indult szokás szerint az autóbuszunk. A hálózsákok, derékaljak felpakolása gyorsabban megtörtént, mint a korábbi években hiszen nem kellett bajlódni a sátrak, a főzéshez szükséges bográcsok, gázpalackok berakásával. Hat órakor elindult a busz, hogy felszedje a tárnoki, érdi, budapesti turista társainkat. A felszállók megszokott útlevél ellenőrzése megtörtént, hogy elkerüljük a határon adódható problémákat. A határon aránylag gyorsan átmentünk.Kifele menet kulturális program gyanánt Krasznahorka "büszke várának" megtekintését terveztük be.

A Csetneki és Máriássy családok a XII. század második felében kezdték meg a vár építését. 1352-ben a vár és környéke a Bebek család kezébe került a XVI. század második feléig bitokukban is maradt. 1352-ben a legjelentősebb átépítésre a legendás, kegyetlenségéről híres Bebek Ferenc idején került sor. A korszerûsítésre és az új védelmi rendszer kiépítésére a török támadások veszélye miatt volt szükség. A XVI. század közepén a várat megerősítették, egy szabálytalan háromszög alaprajzú védőfallal és három hatalmas védőbástyával. 1575-től Andrássy birtok lett, akik 1578 és 1585 között reneszánsz erődítménnyé építették ki, majd 1676-ban pompás palotává alakították. 1678-ban Thököly serege foglalta el, 1685-ben őrsége egy éves ostromzár után adta fel. A Rákóczi-szabadságharc idején a vár urai, az Andrássy fivérek közül öten (István, György, Pál, Miklós és Mátyás) csatlakoztak a kurucokhoz, s csupán Andrássy Péter tartott ki mindvégig a császár hûségén. A Rákóczi szabadságharc utáni Habsburg várrombolást túlélte, mivel várkastélynak minősítették. A várat 1812-ig lakták. 1817-ben a felsővárba villám csapott és legrégebbi részei leégtek. 1857 után családi múzeumként mûködtették és időnként beengedtek látogatókat is. Így érkezett Andrássyékhoz 1883-ban Jókai Mór, aki a látogatás hatására írta meg "A lőcsei fehér asszony" címû regényét. A vár 1944-ig volt a birtokukban, ekkor el kellett hagyniuk az országot, a várat pedig 1945-ben államosították. A falutól nem messze van az Andrássy-mauzóleum, ahol Andrássy Dénes és felesége, Franciska földi maradványait helyezték el. Az épület a szecessziós építészet kiváló darabja, amelyhez négy országból szállították a színes márványokat.

Buszunk a falu közepén állt meg. A várat már messziről észre lehet venni, a fellegvár tornyai, a vár ódon falai uralják a környéket, mintha csak egy rajzfilm, vagy egy mesekönyv része lenne. Meredek köves úton lehet megközelíteni a várkaput. A magyarok által talán az egyik legjobban látogatott történelmi emlékhely a Felvidéken, a várban magyar nyelvû idegenvezetés is van. Kb. egy óra szükséges a vár, és a vármúzeum megtekintésére. Korabeli bútorokat, festményeket, az Andrássy családhoz kötödő tárgyakat tekinthetünk meg benne. Érdemes megemlíteni az Andrássy család sírboltját, ahova utoljára 1991-ben temettek, a Budapesten meghalt Andrássy Ilona grófnőt. A várlátogatás a kápolnában ér véget, ahol Serédy Zsófia természetes úton mumifikálódott holtteste látható. A kápolna északi és déli falát két hatalmas, gazdagon díszített és színezett, az Andrássy és Pálffy családok halotti címerei ékesítik.

A várlátogatás után folytattuk utunkat Tátralomnicra. Sajnos az Andrássy mauzóleum megtekintésére nem jutott idő, a FIS kempingben levő szállásunkat időben el kellett foglalni. Na meg a vacsora ideje is kötött bennünket. Megérkezésünk után megismerkedtünk a borsodi túristák gondnokaival, a két hölgy az egész nyarat itt tölti már évek óta a Magas-Tátra alatt. A sátorelosztás gyorsan ment, a bepakolás, az elhelyezkedés szintén. A felszolgált vacsora ízletes volt, maradt idő a sörözés mellett a másnap esedékes túra megbeszélésére is.



Ugrás az elsőre

(A fényképeket Muskovics András készítette)

© 2006-2024 természetbarátok.hu