1975 augusztus - Erdély jutalomtúra


Az 1974 évi többnapos túrák után megszervezte Gábor az első jutalomtúrát. Ehhez az is kellett, hogy a több mint egyhetes túrázáshoz rendelkezésre álljanak a szükséges eszközök. Beszerezte a sátrakat, matracokat, a főzéshez Fülöp Józsi bácsi bogrács állványokat fusizott. Hozzá kell tennem továbbá, annak idején nagyvonalú volt a Dunai Kőolajipari Vállalat, a buszt ingyen biztosította a Szakosztálynak. Erről, az első jutalomtúráról meglepően sok kép és dia került elő, ezek alapján az útvonal, a meglátogatott városok, helyek biztonsággal rekonstruálhatók.

A hozzám került anyagok alapján, Balassa Guszti bácsi (BG) diái, Boros Karcsi (BK) és Fülöp Józsi bácsi (FJ) képei, Lang Éva (LI) és Szabó István (SZI) diái alapján rajzolódott ki az erdélyi jutalomtúra által érintett települések, látványosságok. Három helyen is sátrat kellett verniük a résztvevőknek. Először Kolozsvár mellett, majd Szejkefürdőn, végül a Gyilkos-tó melletti kempingben. Elég macerás lehetett ennyiszer összepakolni, majd újra felverni, berendezkedni a következő helyen. Az elvesztegetett idő a túrázásra szánt időt csökkentette, viszont nagy területet jártak be a jutalomtúrán résztvevők.

Kifele menet megálltak a Királyhágón, majd megismerkedtek Kolozsvár nevezetességeivel, többek között Mátyás király szülőházával, a gótikus templommal, a csodaszép Mátyás szoborral. Ebből a kempingből nézhették meg a Tordai-hasadékot. Ezelőtt nem sokkal borzasztó árvizet okozhatott a Hesdát-patak a szakadékban, az átkelések megszűntek a patakon, a hidak tönkrementek. Továbbmenve Székelyföld felé Marosvásárhelyt is megtekintették. Székelyföldön megismerkedtek a szokásos nevezetességekkel, a Gyilkos-tóval, a Békás-szorossal, a Szent-Anna tóval. Eljutottak Szovátára, Borszékre, Csíkszeredára, Székelyudvarhelyre, Korondra, Farkaslakára. Túráztak a Nagy-Hagymás hegységben, erről tanúskodik az Egyes-kői turistaháznál készült fénykép.

Mindent egybevetve, Erdély fő nevezetességeit megismerhették, ezeket talán mindenkinek ismernie, látnia kell. Ebben az időben nem volt olyan egyszerű a határ átlépése, mint manapság. Utólag nehéz elképzelni, hogy a „testvéri” országok között, melyek egy táborba tartoztak, mennyire megalázó volt a határátlépés. Külön tortúra volt a csomagok és a busz átvizsgálása. Mai ésszel fel nem fogható, milyen behatásoktól védték igazából a szocialista országok sajátos érdekeiket. Ennek következménye volt, hogy Gábor többé nem szervezett túrát Erdélybe, még a rendszerváltás után sem volt hajlandó átlépni a magyar-román határt.

A sok látnivaló kárpótolta a határátlépés nehézségeit, a túrán résztvevők nagyon sok látnivalóval, élménnyel lettek gazdagabbak. Ez az első alkalom viszont megalapozta a szokásos évi jutalomtúra megszervezését. Ettől kezdve, a szerencsétlen 2004-es évet nem figyelembe véve, a Szakosztály minden évben megszervezi a környező országok hegyeibe vezető jutalomtúráját.



Ugrás az elsõre

Muskovics András
szakosztályvezetõ


© 2006-2024 természetbarátok.hu